Egy teljesült álom

Találkozás a hattyúkkal

Biztosan mindenkinek van olyan olvasmánya, ami valamilyen módon nyomott hagyott az életében, amit mindig szívesen elővesz, ha "nincsmit" olvasnia, ha vidámságra vágyik, ha ki akar szakadni egy kicsit a való életéből. Nekem Brunella Gasperini könyvei ilyenek.

Az olasz írónő (sajnos már nem él), újságírónő főleg derűs, humoros stílusáról ismert. Leginkább női magazinokban jelentek meg a cikkei és rendkívül népszerű volt az olasz olvasók körében. Több regényt is írt, magyarul csak 4 könyve jelent meg: a családi krónikák 3 része és egy önéletrajzi könyv.

Amikor először olvastam a családi krónikákat, nagyon jókat szórakoztam, tetszett az őszinte, szókimondó, tényleg humoros (értem ezt úgy, hogy a sikítozós, földön fetrengős, röhögő görccsel járó) elbeszélés és sokszor eszembe jutott a saját családom.

Olvasás közben az ember azt érzi, hogy a család része, részt vesz az eseményekben, együtt nevet és sír a szereplőkkel.
Ez a család az anya (egy kusza írónő), az apa (egy zsémbelő irodai alkalmazott) és a három gyerek (a Kicsi, a Középső és a Nagy), valamint egy csomó kutya, macska és egyéb állat és nem utolsósorban Rosa, a háztartási alkalmazott. Ugyancsak családtagnak számít az Öreg, aki nem egy nagypapa, hanem egy nagyon régi és rendkívül szeszélyes autó.

És helyszín, ahol a regények játszódnak. Milánó és a tőle nem messze lévő csodálatos Luganói tó. A tó nagy része Svájcban van, de kisebb hányada Olaszországhoz tartozik.

 Ezen az olasz részen állt a család kis nyaralója, közvetlenül a vízparton, ahol a regények nagy része játszódik. (kis piros ház baloldalon, a öböl túlsó oldalán)

 Annyiszor elképzeltem olvasás közben a tavat, a környéket, a hattyúkat, akik rendszeresen itt éltek és szinte családtagnak számítottak, hogy amikor kiderült, hogy a környékre utazunk, elhatároztam, hogy meg kell keresnem ezt a helyet.

Amikor megláttam a falu nevét a táblán, már tudtam, hogy jó helyen járunk. Egy harminc éves álom vált valóra. Végre itt lehetek!

A ház mellett egy kis parkolóban lehet megállni és lesétálni a tópartra, ahol emléktábla emlékezik az irónőre és az itt töltött időkre.








Innen a teraszról csodálatos kilátás nyílik a Luganói tóra. Maga a ház nem látogatható, jelenleg is a család tulajdonában van.

 Leültünk a kicsinyke strand mólójára, onnan mindenfelé gyönyörű kilátás nyílt.

 
 Ahogy elkezdtük eszegetni a szendvicsünket, rögtön megjelentek a legendás hattyúk, akikről annyi szó esik a regényekben. Persze, ők már az ükunokájuk, de akkor is meghatódtam, hogy előjöttek üdvözölni engem..

 Maga a falucska is nagyon szép, színes és romantikus, mint minden olasz falu.

 Régi álmom volt eljutni San Memetébe és ez most teljesült. De továbbra is az írónő és csodálatos művei a fejemben és a szívemben vannak. Most már a csodaszép hely képeivel együtt.