Sok leírást és élményt elolvastam, mielőtt mi is nekivágtunk a nagy kalandnak. Az egyikben azt írták, kezdő túrázóknak és tériszonyosoknak nem ajánlják. Sok szurdokban jártunk már, sok nehéz terepen küzdöttünk a célig, tehát kezdő túrázóknak nem mondanám magunkat. Viszont a tériszonnyal lehetnek gondjaim. Nem baj, leküzdjük-gondoltam. Hogy sikerült-e? Elmesélem az elejétől.
A Medveszurdok, az egyik legszebb osztrák vizes
sziklaszurdok, melyet természeti kincseinél fogva, 1978-ban Természeti értékké nyilvánítottak.
A túra kiinduló pontja a Mura folyó partján fekvő, festői kicsi falu, Mixnitz. Graztól északra kb.25 km-re. Könnyen megtalálható, jól elhelyezett táblákkal jelzik az utat.
Bár a szurdok nevében szerepel a "medvék" szó, állítólag az elnevezésnek a medvékhez semmi köze , egy régi szláv név elferdítése.( a néveredet magyarázó szerint), a schüzt szó is szláv elnevezésből lett átvéve, spriccelést vagy zuhanyt jelent. Nekem az a megoldás tetszik legjobban, hogy a "medvék zuhanyozója."
Hat
ifjú vágott neki 1896-ban, hogy megkísérelje végigjárni a Mixnitz- patak
korábban járhatatlannak gondolt szurdokvölgyét. A helyet a környékbeliek
Bärensczützklamm néven ismertek. A fiúk terve nem sikerült
egészen jól, egyikük lezuhant, és súlyos sérüléseket szenvedett. Próbálkozásuk
felkeltette a hegymászók, hegyi túrázók érdeklődését, így kicsit nekik is
köszönhető, hogy a gráci Alpinklub 1901-ben elkezdte a szurdok
"kiépítését", járhatóvá tételét. Akkor talán senki sem gondolt arra,
hogy az általuk eltervezett és létrákkal, hidakkal ellátott útvonal száz év
múlva az Osztrák- Alpok egyik leglátogatottabb turistalétesítménye lesz.
A parkolóból, ami már kilenc órakor tele volt, 3 km-es fokozatosan emelkedő út vezet a szurdok bejáratáig. Már ez a rész is nagyon szép, kisebb-nagyobb vízesések, rohanó patak és rengeteg turista. Nem csak a patak, a turisták is rohantak, mintha valami teljesítmény túrán lennénk.Biztosan a kíváncsiság hajtotta őket, mi ráérősen baktattunk, megálltunk fényképezni és szuszogni, azzal a tudattal, hogy ez csak a "felvezető" rész.
Félúton hirtelen kinyílik az erdő és szépséges panoráma tárul elénk a völgyről, ahonnan elindultunk. Jó helyre tervezték ezt a látnivalót, eddigre mindenki kifulladt egy kicsit, boldogan állnak meg fényképezkedni.
Innen már nincs messze a szurdok bejárata, ahol jegyet kell váltani. Elolvastuk a figyelmeztetéseket, feltételeket. Úgy tűnt megfelelünk az elvárásoknak. ( hat éven felüli, kétlábú, megfelelően öltözött, jó karban lévő személyeknek éreztük magunkat), nekivágtunk.
Pár száz méter kemény hegyoldal után megjelentek az első hidak és megpillantottuk a szurdokot.
Innen tökéletesen látszott a
szurdok falában meredeken emelkedő lépcsősor, amin emberek tömege kapaszkodott
felfelé. Leültünk egy kicsit, már itt fáradt voltam, komolyan gondolkoztam,
hogy visszafordulok. Ennek két dolog mondott komolyan ellent, az egyik, hogy
fizikailag lehetetlen visszafelé menni,
( nem is szabad) a másik , hogy nagyon
sokan mentek előre. Megettem az uzsonnám, felkötöttem a kendőmet és
elindultunk.
"A tél és a hóolvadás kisebb- nagyobb károkat minden évben
okoz, így az Alpenverein Mixnitz-i szekciójának- később ez a szervezet lett az
útvonal gondozója- rendszeres tavaszi tevékenységéhez tartozik az eltört
korlátok, megsérült létrák kicserélése."
Bevallom, a túra első részében csak
arra figyeltem, hogy ne fejeljek bele az előttem lépegető fenekébe ( a sor
rendszeresen megállt pihegni és szuszogni), mereven kapaszkodtam a korlátba és
csak remélni tudtam, hogy idén már kicserélték az összes sérült részt.
Azt, hogy milyen szépséges helyen vagyunk, micsoda szakadék van alattunk, nem tudtam igazán érzékelni, csak a vízesés hangos dübörgése figyelmeztetett, ne nézzek le.
A 200-300 m magas, hatalmas mészkő falak bizonyítékai a mintegy 400 millió évvel ezelőtti földtörténeti korszaknak. Karszt-vizek, barlangok, vájatok, sziklarések, szikla-vízmosások nyomán látható az víz felületformáló ereje.
A monoton lépcső számlálást 600 körül hagytam abba,
már nem féltem annyira, megszoktam a hidakat, a létrákat nem, de már nem voltak olyan meredekek. Időnként már körül is néztem és kezdtem élvezni a túrát.
És mire belejöttem, már vége is lett. Kissé
csalódottan pillantottam meg a füstölgő kéményt. Furcsa volt ugyan, hogy nem
látom az embertömeget boldogan heverészni ,és valóban, ez csak egy menedékház
volt, a hegyi mentők bázisa. De legalább megnyugodtam, nagyon csinos hegyi
mentő fiúkra számíthattam.
És folytatódott az út, a lépcsők és hidak...
Különleges sziklaalakzatok,dübörgő víz, napsütés, igazi túra élmény.
Itt már szelídül a táj.
Szegény megfáradt vándor, erejed végét járva, remegő térdekkel megpillantod ezt a feliratot:
"Utolsó híd a patakon", ne derülj fel.
A patakot ugyan elhagyhatod, de még elképesztő lépcső és létrasor vár rád.
És vége, gondolod, megpillantva a várva várt hüttét és a tömeget. Megnyugodva láttam, hogy mindenki elfáradt, bár voltak , akik tovább indultak egy közeli csúcs felé.
"Ha nem
tudjuk megszervezni, hogy járművünk "felkerüljön" a hegyre, akkor a
kiinduló helyünkre való visszatéréshez célszerű a szurdokúttal párhuzamos
"Prügelweg"-et igénybe venni"-írja egy humoros blogger.
Tanácsát megfogadva elindultunk lefelé. Alattunk a völgyben Mixnitz és az autónk. Reménytelenül messzinek tűnt innen fentről. És az is volt.
Csak mentünk és mentünk. Nagyon meredeken lefelé. Időnként voltak pihentető szakaszok is, mint ez a nyári tehénistálló körüli rét.
1200
méterről visszaereszkedni 470-re bizony kissé megviseli a térdeket, legalábbis az enyémet megviselte.
Nekünk kb. 6 és fél óra.
Élmény: nagyon különleges, ritka természeti látvány.
Azért megerősítem, az
utat végigjárni technikai értelemben nem nehéz, kezdő túrázóknak és azoknak,
akik tériszonyban szenvednek mégsem ajánlható.
Geszti Péter zseniális sorai jutnak eszembe: "Szép volt, jó volt, köszönöm...ennyi!