A csend rendje- a kamalduliak

Valami nyugodt helyre vágyódtam. Ahol csend van, bágyadtan melegít az ajándék őszi nap. Nem volt kedvem túrázni vagy várost látogatni. Csak csendre és nyugalomra vágytam. Eszembe jutott Majk. Már többször jártunk ott régebben. Ez az, menjünk oda!

A Vértes végtelen erdőinek közepén, a majki halastó mellett hagytuk autónkat, innen pár perc séta a remeteség.

A remeteséget fal veszi körül, ennek támaszkodnak a házacskák.

A templomból csak a torony maradt meg,negyedóránként csodálatos harangjáték töri meg a csendet.

Századok históriájában egy kis pont csupán a kora középkorban alapított majki remeteség. Legelőbb 1252-ben említik a Boldogságos Szűz majki prépostságát, akkor premontrei szerzetesek éltek itt, egészen a törökök tatárok bejöveteléig. Templomuk, monostoruk közel feküdt a kamalduliak későbbi, ma is épségben álló kolostorához. Annak az elsőnek nyomait sajnos széthordta a történelem és az idő.

 

Az 1733-ban alapított kamalduli remeteség mai állapotában, félig helyreállítva, félig romokban többet mesél, mint egy történelemkönyv.

A kőfalak mögött, a tizenhét cellaház fehércsuhás lakói, a kamalduli szerzetesrend barátai magányosan éltek. Némasági fogadalmat tartottak, böjtöltek, kis kápolnaszobájukban imádkoztak. A magas fallal elkerített apró kertekben gyógynövényt termesztettek, műhelyükben gyertyát öntöttek, kegytárgyakat készítettek.  

 

Fejüket borotválták, szakállukat hosszúra növesztették. Évente mindössze kétszer jöttek ki házaikból. Karácsony ünnepén, és a húsvéti szent napokon. Ilyenkor közös ebéden találkoztak a rend többi tagjával, a laikus testvérekkel. Beszélhettek volna, de sokan ekkor sem szólaltak meg.  A cellaház egyik falába forgatható ablakot vágtak. Ide tették az ételüket. Ha megbetegedtek, az ablakban égő gyertya jelezte, a szerzetes segítséget kér.

A torony oldalánál a ciprusok Itáliát idézik. S vele szülöttét, a lombardiai herceget, Romualdot. Ő volt a kamalduli szerzetesrend alapítója.
Hosszú utat járt be. Apja gyilkosságáért, mely kioltotta egy rokonuk életét, a fiatal herceg vezeklésbe kezdett. Imádságos, szelíd lényéből vonzó lelkierő áradt, ezért püspöke figyelmeztette, ne zárkózzék be remeteségbe, más az ő dolga, menjen oda, ahol a legtöbb lelket tudja megnyerni: ,,Ne úgy égj el, mint a hamu alatt elhamvadó parázs. Lámpatartóra való világosság vagy…” Romuald követte a fölszólítást, és az emberek közé ment, hogy a maga módján segítsen rajtuk. Soha nem maradt sokáig ugyanazon a helyen, újra és újra fölkerekedett, hogy Istennek és embertársainak szolgáljon.
   

 

A kamalduli szerzetesrendet idős korában, kilencven éves fejjel alapította. Akkor már  nem vándorolt. A história szerint Romuald százhúsz éves koráig élt. Halála után szentté avatták. A rendnek a majkihoz hasonló kolostora Olaszországban és Lengyelországban maradt fenn. A lengyel remeteség falai között még ma is élnek a fehér barátok.

Majkra a néma barátokat gróf Esterházy József hívta 1733-ban. A gróf testvére, Esterházy Antal a vesztes szabadságharc után Rákóczi fejedelemmel tartott a bujdosásban. Párizs mellett sokáig élvezték az ottani kamalduli kolostor oltalmát. Megbékéltek náluk, megnyugvást találtak. Ezt akarta meghálálni az itthon maradt Esterházy-testvér. Így hívta Magyarországra és adományozta majki birtokát, földet, erdőt, halastavakat, malmokat a szerzeteseknek.

A majki kolostor működése nem volt hosszú életű. Alig negyven évig éltek itt szerzetesek. II. József, a kalapos király eltörölte az itteni kamanduli rendet, a remeteség 1784-ben elhagyatott lett. Az épületeket, a berendezést elárverezték, néhány tárgy az oroszlányi evangélikus templomban megmaradt. Bizonyosan sok mindennek lába kelt. A templomot villámcsapás érte, romos állapotba került.   

A birtokot bérbe adták, a valahai kolostorépületben két pesti kereskedő posztómanufakturát létesített. A százötven munkást foglalkoztató üzem a napóleoni háborúk idején szépen jövedelmezett. Annyira, hogy Sobri Jóska betyárjainak védősarcot fizettek rendszeresen.

 

A remetelakokba szövő- és fonómesterek költöztek, családostul. A birtok aztán sokára, többféle csereügylet után visszakerült az Esterházyakhoz.

Az 1800-as évek derekán pazar vadászkastéllyá alakították át, díszes angolkerttel, a tavon fürdőházzal. Ez lett a család téli lakhelye. A cellaházak lakói most a belső cselédség, az iparosok, mesteremberek és családjaik lettek.

 

 Negyvenötben az ideérkező orosz csapatok a sértett lakosságnak háromnapi szabad rablást engedélyeztek, maguk ládákban, szekrényekben hordták ki a mozdítható értékeket. Ekkor égett le az épület egyik oldala. Az, hogy viszonylag épen megmaradt a kolostor, az Nyevszkíj alezredesnek köszönhető, a katonatiszt felismerte a műemlék történelmi értékét. Az épületek helyett a környező erdőket lövette…

Az Esterházy-család a tizenhármas cellalakásban talált menedékre. A gróf, Esterházy Móric és egyetlen lánya, Mónika Bécsben találták meg életük folytatását. Felesége, Esterházy Móricné született gróf Károlyi Margit és Emma testvére másként döntöttek. 

- Nem, Majkot nem hagyom el! – mondta az erős lelkű Károlyi Margit és maradtak.
 A tábori kórházban sebesülteket ápoltak, a háború után két kezükkel keresték a kenyerüket, napszámoskodtak, Oroszlányba jártak gyári munkára. Az itteniek még ma is emlékeznek a két idős hölgyre, akik a cellaházban éltek egészen 1973-ig, halálukig.

  

Sétálgattunk a csendes kertben az üres házak között, hallgattuk az idegenvezető érdekes meséjét a történelem viharairól, szomorúan néztük a sok szépség pusztulását.És éreztük a csendet és a nyugalmat.

A legtöbb látogató, aki Majkra érkezik, megemlíti, hogy a hely túl azon, hogy egy soha nem látott világról üzen, erős kisugárzással bír. A radiesztéták dupla Szent György-vonal kereszteződést találtak a lebontott templom helyén.

A Szent György vonalak közelében tartózkodva az ember feltöltődik jótékony, gyógyító energiával, harmonikusabbá válik testének, lelkének állapota, könnyebben jutunk meditatív hangulatba. Úgy tartják, jobban fogjuk az univerzumból jövő kozmikus üzeneteket, imáinknak innen talán egyenesebb az útja.

  Menjetek, hallgassátok meg a csendet!