Az "off -road " remete kolostora

Vértesszentkereszt:

egy gyönyörű, román stílusú templomrom

Évek óta szerettem volna elmenni Vértesszentkeresztre. Valahogy mindig elmaradt, más úticélokat találtam, rossz volt az időjárás, nem találtam használható leírást, hol is található pontosan. Ezen a szép októberi hétvégén végre megtaláltuk. Na, most sem ment egyszerűen.

Rövid bolyongás után, végül Pusztavám felől találtuk meg az erdei parkolót, ahonnan pár száz méter kaptató után a szépséges őszi erdőben előbukkantak az apátság romjai.

Az ásatási területet kerítés védi, a kapun hatalmas lakat lóg.

Megkongatva a harangot hamarosan westerncsizmás,kalapos, középkorú férfi engedett be bennünket.

Sétálgattunk, fényképeztünk. Alig negyed óra múlva a férfi ismét megjelent és kurtán-furcsán kitessékelt bennünket.

Hazaérve az volt az első, hogy utánaolvastam, hol is voltam? 

Ezt találtam:

A közelben fut az erdőt keresztülvágó szénszállító szalag, s füstölög itt nem messze egy meddőhányó, meg van egy félig-meddig működő bányaakna is. De mindez nem nagyon zavarja az erdőbe bújt vértesszentkereszti romtemplom nyugalmát. Ha volnának itt még szerzetesek, szinte háborítatlanul élhetnék remeteéletüket.
Egy remete azért él itt most is, Henye Péter festőművész. Ő az egyik létrehozója a műemléket gondozó magánalapítványnak, amelyet  2006-ban alapítottak.

A nagy elhatározás egy kiránduláson született: a festőművész elhozta ide orvos barátját, az Angliában dolgozó Laskai Gábort, aki beleszeretett a helybe, a romok gótikus csöndjébe. Meglepte őket, hogy a falakat senki sem őrizte, egy rossz kerítés vette csak körül, melyen bárki bemászhatott. A kaput teherautóval kitépte valaki. Az évszázados köveket az hordta el, aki akarta, éjszakánként pedig itt lőtték be magukat a kábítószeresek, teleszórva a szentélyt injekciós tűvel. A hely szépségéhez méltatlan volt elhanyagoltsága.

Vértesszentkeresztet bencések alapították valamikor az 1100-as évek elején a Csákok birtokán, s ők tartották fenn több mint háromszáz esztendeig. Az 1200-as évek elején ők építették azt a román stílusú nagytemplomot, melynek maradványai máig állnak. Mátyás király korában, az 1470-es években azonban a templom és a mellette épült monostor már majdnem lakhatatlanná vált, jövedelme pedig alig elég az apát és két szerzetese megélhetéséhez.

Ezért néhány évre a pálosok vették át, majd a domonkosok teremtettek itt az utolsó hetven évben virágzó életet, végül 1543-ban ők is elmenekültek a török elől. Az oszmán uralom alatt a hely pusztulásnak indult, bár nem rontottak rajta annyit, mint utána, az 1700-as években, amikor a környékbeli kastélyok, templomok építéséhez vitték el köveit.

Értékes faragott darabjai szanaszét találhatók a vidéken, például Tatán az Esterházy-kastély kertjében, de jutott belőlük Csákvárra, Pusztavámra is. Amit még lehetett, azt a tatai Kuny Domokos Múzeum gyűjtötte össze.

Az 1960-as, '70-es években a terület nagyrészt feltárták M. Kozák Éva vezetésével, majd a nyolcvanas években bemutathatóvá tették, bár látogatható igazából sosem volt. Körülbelül 2002-ig folyt itt kutatás, utána a romok sorsukra maradtak.

A festő és az orvos, valamint néhány barátjuk elhatározta tehát, hogy gondjukba veszik a helyet. Így jött létre 2006 őszén a Vértesszentkereszt Alapítvány.

 Megszerezték a szükséges engedélyeket, szerződtek a KVI-vel, s Henye Péter - akit terepjárója miatt csak "off-road remetének" hívnak a környéken - nekilátott a takarításnak.

Megjavította a kerítést, kihordta a szemetet, összeszedegette a szétszórt köveket és a kolostor temetőjéből széthajigált csontokat. Közben az utóbbi másfél évtizedben innen ellopott faragványok is kezdtek visszavándorolni.

Hát, ennyi a történet. Igazán tiszteletreméltó és sajnos, igencsak szokatlan.

A festő most is a romoknál él, egy kis házban.Őrzi éjjel és nappal a több évszázados apátságot. Beengedi a látogatókat, ha sok az érdeklődő, hamar kitessékeli őket, ahogy minket is. De nem ezért, mert udvariatlan, hanem azért, hogy mások is élvezhessék a hely szépségét.

Menjetek el Ti is, a Vértes egyik legszebb látnivalója.