Ékszer,ékszerek

“Ékszer, ékszerek...Kortárs Ékszer Kiállítás és                                      Kerekasztalok” 

címmel hirdettek meg egy újabb kulturális programot a Károlyi Kastélyban, Fehérvárcsurgón a múlt hétvégén.

A fehérvárcsurgói kastélyt magába foglaló birtok története meglehetősen régre nyúlik vissza. 1834-ben a Perényi család zálogosította el Károlyi György grófnak, ami 1853-ban, vásárlás útján, végleg a Károlyiak kezébe került. A csurgói kastély építése annak a Heinrich Kochnak a tervei alapján történt, aki az angol klasszicista stílusú pesti Károlyi palota átépítését is végezte. A Bécsben élő építészt Ybl Miklós képviselte, aki mint a Károlyi család építésze a művezetéssel kapcsolatos tervezésben vett részt.

Gróf Károlyi György 1877-ben bekövetkezett halála után Csurgót a másodszülött fiú, Viktor örökölte, korai halála után pedig a kastély tulajdonosa idősebbik testvére, Károlyi Gyula lett. Az ő idősebbik fia volt Károlyi Mihály, a fiatalabbik pedig Károlyi József (1884-1934), aki a jelenlegi vagyonkezelő Károlyi György nagyapja volt.

A II. világháborút követően a kastélyt államosították. 1946-tól a Fővárosi Gázművek üdülőként hasznosította. 1949-ben görög gyerekek menekültotthonának jelölték ki, majd azok elköltözése után magyar állami nevelőotthonként működött 1955-től 1979-ig.

A kastély sorsa azonos a magyarországi hasonló épületekével. A sok funkció- és kezelőváltás nem használt az épületnek. 1995-től a Műemlékek Állami Gondnoksága (MÁG) elkészítette az épület és környezetének állagmegóvási programját. 

A Károlyi József Alapítványt a Károlyi család hozta létre 1994-ben, és Fehérvárcsurgón ad impozáns otthont az Európai Kulturális Találkozó Központnak, amely a „Kulturális Találkozó Központok” európai hálózatának tagja, ezáltal biztosítja egy nagyobb történelmi műemlék rehabilitációját és megőrzését, miközben úgy használja, mint a nagyközönség érdeklődésének megfelelő dinamikus kulturális programok helyszínét.

Szépség, elegancia, vidámság, humor ,jó ízlés volt a vezérfonala a kortárs ékszer kiállításnak, amelynek programjában szerepelt képkiállítás, valamint kerekasztal-beszélgetések Spengler Katalin, Zoltán Tamás, Kakas Péter és más vendégek részvételével is. A kiállítás célja volt bemutatni a látogatóknak az ékszerművészet metamorfozisát, hogy az ékszer olykor egyedülálló alkotássá válik és nemcsak egy mindig viselhető kiegészítő. 

Ezzel egyidejûleg cél volt, hogy a magyar művészek további lehetőséget kapjanak a bemutatkozásra és műveik értékesítésére, főként a fővároson kívül, valamint új közönséggel .

A kissé borongós vasárnap délután látogattunk el a kastélyba. Várakozásunk ellenére alig lézengett egy-két látogató . A kiállítást két teremben rendezték meg, végül 8-10 kiállító alkotásait csodálhattuk meg. Többen személyesen is jelen voltak, velük beszélgethettünk alkotásaikról, apróbb műhelytitkokról, céljaikról.

Mások csak alkalmazottal képviseltették magukat, akiktől meg lehetett vásárolni a kiállított ékszereket vagy esetleg rendelést leadni.

Néhány magányos vitrin is árválkodott, 

csak névjegykártyával jelezve , hogy lehetőség van kapcsolatteremtésre.

Délutáni program két előadás lett volna, de az egyik elmaradt, mert az előadó nem jelent meg. A megtartott előadás az ékszerek történetéről mesélt.

Összességében maga a rendezvény kicsit csalódás volt a kevés résztvevő miatt. A kiállított ékszerek között sem találkoztam olyan igazán „ütős” darabbal, ami lázba hozott volna.

Pozitív oldalon viszont ott a kastély szépséges háttérként, és az igyekezet valami szép és jó cél érdekében, amiért csak dicséret illeti a Károlyi Alapítványt.

A felhők kegyesek voltak és még egy kicsit sétálhattunk is a parkban, mielőtt besötétedett volna.

Kirándulás az ingóköveknél

"Ingókő: sajátos kőzetpusztulási forma.
Az alig kiegyensúlyozott, vagy annak tűnő kőtömb néhány másik tetején."

A Gyapjaszsák nevű ingókő Sukoró felett

A Velencei-hegység lepusztult felszínéből előbukkanó gránittömbök ellenálltak az időjárásnak és az eróziónak - lekerekített élű, egymásra tornyozódó sziklacsoportokként dacolnak az idővel. Egyes tömbök élükkel támaszkodnak csupán a sziklákra, amelyen kimozdulhatnak, de anélkül, hogy eldőlnének. Labilisnak tűnnek, pedig valójában sziklaszilárdak – olyan hatást keltenek, mintha valami égi erő véletlenszerűen egymásra hányta volna őket... A gömbölyded alakú sziklákat a helyi népnyelv gyapjúzsák néven emlegette.

Az ismertebb ingókövek Pákozd felett láthatóak, Mi most Sukoró környékén túráztunk. 

Sukoró utolsó nyaralóit is elhagyva a zöld jelzésen gyalogoltunk tovább.









Mielőtt bekanyarodott volna az ösvény az erdőbe, csodálatos panorámában gyönyörködhettünk, az egész Velencei tó tárult elénk.

A turistaút ezután betér a Csepegő völgybe. 













A völgy a nevét a Felső-Csepegő forrásról kapta, amely még legjobb pillanataiban is csak csepeg. Persze, most egyáltalában nem folyt belőle víz, kis esőpocsolya árválkodott csak alatta. Egyébként Éva-forrásként is emlegetik, mert a beton angyyalka -fej alá valaki ezt a nevet vésette.

Tovább bandukoltunk a szép őszi erdőben, majd letértünk  a gerincen délnyugat felé forduló útra, a piros háromszög jelzésen.

Ez az út keskeny, kanyargós, sokszor vadregényes tájon halad.

Jobbra, balra az erdőben nagyon szép ingóköveket, sziklacsoportokat láthatunk.

A pár kilométeres kitérő után visszatértünk a zöld jelzésre és hamarosan a Bodza völgybe értünk, az Angelika forráshoz.

A Sor-hegy oldalában a sziklatömbök alól tör fel az Angelika-forrás, mely elég csekély vízhozamú, de több környező kis forrással összefutva már egész szép kis patakként csörgedezik alá a völgyben. 

Az össze-vissza heverő kőtömbökön jól megfigyelhető keletkezésük illetve az őket ért időjárás változások nyomai.

Ezek a kövek egykor az izzó lávával együtt merevedtek meg, jóval a felszín alatt.
Később, a földmozgások és az időjárás erodáló hatásának következtében a felszínre kerültek.

Visszatértünk Sukoró feletti dombokra, hogy megcsodáljuk az ingó-köveket.Az egyik leghíresebb "a Gyapjaszsák" látható ezen a területen.

Innen nem messze található az Olasz kőfejtő. Ez a Velencei hegységet alkotó gránittömb egyik felszíni megjelenése. Nevét, a helyiek szerint, a szomszédos Velencén a XV. sz.-ban betelepülő velencei olasz telepesek után kaphatta akik kőbányaként használhatták.

Ha van egy kis időtök, menjetek el, nézzétek meg Ti is ezt az igazán különleges, természeti kincseket rejtő területet. És még messze sincs Budapesttől.

Hol van az ezüst?

Cziráky-kastély  Lovasberényben

Fejér megyében autózgatva gyakran átmegyünk Lovasberényen is. Ilyenkor mindig megállunk az elhagyatott kastélypark bejáratánál és kicsit körbesétáljuk az épületet, történt-e valami változás, haladt-e előbbre a felújítás. Most is így tettünk ezen a szép, őszi napon és örömmel láttuk, hogy nyitva van a kastély. Éltünk az alkalommal és belülről is megnéztük.

A park bejárata alig változott, csak a kerítés tűnt el, a kőoroszlánok rendületlenül őrzik a múltat.

A romjaiban is elegáns és szép Cziráky-kastély arányosan kialakított épületegyüttese, a monarchista Cziráky család valamikori otthona. A XV. századi alapokkal rendelkező műemlék együttes fénykorát az 1800-as években élte, ekkor kapta jellegzetesen klasszicista formáját.

A főépülethez csatlakozó mellékszárnyak egy igen kedvező akusztikájú belső udvart ölelnek körül, melyben valaha igényesen kialakított díszkert pompázott. Az épületegyütteshez egykor pompás, messze földön híres tájképi jellegű kastélypark tartozott, melyben vadászház, halászkunyhó, kerti pavilonok, és egy, a délszaki növénygyűjtemény számára létesített üvegház is volt.

A kastély főépületének közelében áll a műemlék együttes ékszerdoboza, a ma is megcsodálható, barokk stílusban épült kastélykápolna. Belső terének rokokó stílusú freskóit gyaníthatóan Dorffmeister István, korának híres festője festette. 

A kastély homlokzatán most is látható az építtető Cziráky család címere . Az oszlopsor, amelyen keresztül beléphetünk az épületbe ,nem változott.

Hatalmas fogadóterembe lépünk, aminek falain még láthatóak az eredeti freskók nyomai. Kicsit becsukom a szemem, látom a pompás berendezést, a kabátomat lesegítő lakájt és az örömmel felém siető házigazdákat.

De ekkor megszólít  a készséges gondnok, aki beszedi a kétszáz forintos belépőt, majd szabad nézelődésre késztet bennünket. Elindulunk a jobb oldali szárnyon, ahol egykor a lakosztályok voltak.

A jobb oldali szárny folyosója.

Az épületegyüttes utolsó jelentős átalakítását Cziráky Antal Mózes megbízására Ybl Miklós végezte, kinek hagyatékában megtalálhatók a kastély átépítésének tervrajzai. Ybl nevéhez fűződik a jobboldali udvari szárny átalakítása és a hátsó sarokpavilonok megújított külseje is. A baloldali földszintes oldalszárny folyosója hevederekkel ritmizált cseh boltozatot kapott, a jobboldali folyosó síkmennyezetű lett. 

Az ablakból rálátunk a belső udvarra és a baloldali szárnyra, ahol a konyha és egyéb kiszolgáló helységek voltak.

A bal oldali, gazdasági és kiszolgálási funkciókat ellátó épületrész folyosója

A konyha

Jó nagy husik belefértek ebbe a kemencébe.

Az emeletre vezető lépcső érdekes módon nem a fogadó részből nyílik, hanem a bal oldali folyosóról. A feljáratnál az egyetlen , megmaradt márvány kandalló látható.

Az emeleten a grófné és a gróf lakosztályai voltak, könyvtárral és dohányzóval. Érdekes, hogy a teljesen lecsupaszított falak és födém miatt jól látszik a földszinti boltívek szerkezete.

Nehéz elképzelni ezeket a csupasz termeket gazdagon berendezve, nehéz brokát függönyökkel, drága festményekkel ékesítve. Még 1943-ban is felújították, majd háború alatt találat érte a kastélyt és szabad rablás áldozata lett .

És hol van az ezüst?

  A kastélyt bemutató feliratokból a legérdekesebb az egyik ablaktalan, földszinti helység mellett olvasható.A tájékoztató szerint ez volt az ezüstszoba. Nevét onnan kapta, hogy itt tartották a család híres ezüst gyűjteményét, amelyet havonta vettek elő pucolás céljából.

Az ezüst a Világháborúban eltűnt.

A világhálón barangolva, azt találtam, hogy a fertődi és kismartoni kastélyok kiállított ezüstkincsei közül jelentős mennyiségű a Cziráky család címerével ellátott tárgy.

A Cziráky grófok dénesfai kastélyából származó ezüst szerviz különböző eredetű tárgyakból, tárgycsoportokból alakult ki. Egy részüket a Czirákyak rendelték meg bécsi és magyar – pest-budai, pozsonyi – ötvösöktől: ezeken a darabokon gyakorta feltűnik a farkast ábrázoló grófi címer, vagy a család tagjainak monogramja. A készlet nagyobbik része – a Bécsben készült tányérok és a Londonban gyártott aranyozott evőeszközök – azonban az Esterházy grófok griffes címerét viseli. A XIX. század során a két család több tagja is összeházasodott, ekként kerülhettek e tárgyak Dénesfára, a család másik Magyarországi kastélyába.

Szóval, lehet, hogy az ezüst nagy részét kimenekítették még mielőtt a front elérte volna a kastélyt, hiszen a család is Dénesfára menekült.

                               Vagy a kőoroszlánok tudnak valamit?