Az ősember nyomában

Bajót és környéke már ősidők óta lakott helynek számít, az itt talált régészeti leletek is erről tanúskodnak. 

A falu fölé magasodó Öreg-kő hegy fokozottan védett barlangjai a sziklás hegy oldalában, 346 m magasságban nyílnak. A Dunántúl egyik legfontosabb ősrégészeti lelőhelye.

 

A faluból induló földúton a szőlőskertek alatt kanyarogva egy vén diófánál felfelé visz az út. Innen rövid gyaloglás után értük el az országos kék jelzést. Ezen haladtunk tovább a szépséges tavaszi erdőben.

Pár száz méter megtétele után kisebb pihenőhöz értünk, balra magasodott a hatalmas sziklafal, ami kedvenc helye a sziklamászóknak.

A pihenőtől kiépített lépcsősor vezet felfelé, kék"barlang" jelzéssel. Először viccesnek találtam a kiépített beton lépcsőt, de pár perc múlva már szaporábban kellett vennem a levegőt és inkább liftet szerettem volna.

 200 lépcső után először a Baits-barlanghoz értünk. A lépcsők száma " irodalmi" adat, én nem számoltam, de szerintem sokkal több volt. Ez a kisebb barlang inkább mélynek tűnik, sötét és nyirkos. Nem is merészkedtem beljebb.

Pár lépést mentünk felfelé és máris a második, sokkal nagyobb barlang előtt találtam magam. A két barlangot egy kürtő is összeköti, de én egyszerűbbnek találtam a felszíni megközelítést.

Az Öregkő csúcsa alatt, 330 m magasan nyílik az É felé néző Jankovich-barlang.

A barlang elejét a múlt század végén kőbányászással elpusztították. A mai állapotában 27 m hosszú, 5-8 m széles, a kürtős résztől eltekintve 5-6 m magas nagy teremből és az ehhez csatlakozó 15 m hosszú, 3-4 m széles hátsó üregből áll.

A barlang a legfontosabb dunántúli paleolitikus lelőhelyek közé tartozik. Feltárását 1913-1918 és 1924-1926 között Hillebrand Jenő végezte el, eredményeit több részletben ismertette. 

A képen jól látható, hogy itt sem merészkedtem beljebb, bár a felső körtőn áradt befelé a napfény, kicsit mélyebben már sötét és nyirkos volt.

Az irodalomban a Jankovich barlang leleteinek korát a szeletai és a korai magdaléni kor közé helyezik, azaz 41.000 és 15.000 év közé. 

Ebből a barlangból  került elő hazánk eddigi legrégebbi rovásírásos emléke, a bajóti pálcavég. 

Miután kellő óvatossággal kicsodálkoztam magam, úgy döntöttem, hogy most sem akarok barlangász lenni, a barlangok mellett újabb lépcsőkre bukkantam, amelyen az Öreg-kő tetejére kapaszkodtunk fel.

A tetőn olyan szépséges látvány fogadott, hogy már csak azért is megérte felkapaszkodni.

É-ÉNY felé a sziklafal húzódik, háttérben a Duna vonalával,

 K felé a Gete,

 ÉK felé a kanyargó Duna az esztergomi bazilikával. 

Lenyűgöző, mintha madártávlatból látnánk a környező hegyeket.

Lefelé már sokkal kevesebb lépcső volt. Az erdőben nyíló rengeteg keltike illatát  csak a sült szalonna illata nyomta el. A pihenő helyhez érve szomorúan döbbentem rá, hogy nem készültem fel kellőképpen az útra, a szalonna otthon maradt és egy vacak körtével kellett beérnem.