A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyógynövények. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyógynövények. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. február 5., kedd

Gyógyító kertek-Majk









A gyógynövénykultúra európai elterjesztésében kiemelt jelentőségű szerep volt a szerzeteseké, akik a korabeli iratokban dokumentált ókori tudás megőrzésében és továbbadásában vállaltak elévülhetetlen szerepet. A szerzetesi mindennapokhoz hozzátartozott a betegek gyógyítás is és az ehhez szükséges növényeket maguk is termesztették.




MAJK









Mintegy 270 évvel ezelőtt Esterházy József volt ennek a vidéknek a birtokosa. A Rákóczi-szabadságharcot követően nem sok ellenállási lehetőség maradt. Sokan választották a hallgatást, mint szimbólumot – ekkor alapította Esterházy József a több száz éves múltra visszatekintő kamalduli szerzetesrendet befogadó remeteséget.











Hatalmas területet adományozott a nemes célra. Több tó, malom, és egy ezerkétszáz holdas terület is tartozott a birtokhoz. Egy neves építész, az osztrák Franz Anton Pilgram tervezte a barokk épületet. Az alapkővel együtt a földben egy halat is elhelyeztek, a némasági fogadalom szimbólumaként






 Eredetileg húsz egyforma remetelakot terveztek, de végül csak tizenhét ház építését fejezték be. Az építész az 1770-es átadást már nem érhette meg.



Több, mint ezer éve alapította a rendet Szent Romuald, nem messze az Itáliában található Arezzótól. Jellegzetes fehér ruhákban jártak, ezért nevezték őket fehér bencéseknek. Magyarországon nem a majki volt az egyetlen kolostoruk, ezenkívül még három másik helyen is éltek. Életvitelük nagyon szigorú volt. Csak a napi imádságokat mondhatták el hangosan, egyébként némaságba kellett burkolózniuk. Minden házban csak egy-egy szerzetes lakott, és csak a nagyobb ünnepeken, az étkezésekkor, és a misén találkozhattak egymással. Évente csupán két alkalommal beszélhettek, akkor is csak 3-3 napig. Található egy, a majkihoz nagyon hasonló remeteség Krakkó mellett is, a különbség az, hogy ott még mindig szerzetesek élnek az egyforma házakban.






A rend majdnem teljesen önfenntartó volt, bár a halászat és a földművelés mellett kaptak adományokat is. A fizikai munkát némasági fogadalmat tett, de fel nem szentelt, úgynevezett laikus barátok végezték.






A sajátságos elhelyezésnek köszönhetően minden házacskához külön kert tartozott, amelyet a szerzetesek műveltek meg.





A kertek elég kicsik, így néhány konyhakerti növény mellett főleg gyógynővényeket termesztettek, amiket saját maguk dolgoztak fel.






Ánizs





A drog és leghatásosabb alkotórésze, az olaj- és nyálkaoldó és köptető hatású, számos köhögés elleni készítmény alkotóeleme. Enyhe görcsoldó, és szélhajtó tulajdonsággal is rendelkezik, ezért a gyermekgyógyászatban gyakran használják kólikás panaszok ellen. Homeopátiás felhasználási területei közé a tarkó tájék és a nyak, valamint a derékzsába csillapítása tartozik. Az illóolaj, amely bizonyítottan anti-bakteriális tulajdonságokkal is rendelkezik, szájvizekben és torokfertőtlenítő tablettákban is gyakran megtalálható. Kenyerek és sütemények közkedvelt fűszere.












2012. június 2., szombat

DharmaKata kertje júniusban



A DharmaKata Holisztikus Központ közvetlenül a csodálatos Tétényi fennsik peremén fekszik. csak egy lépés a Központ kapujából és máris a tájvédelmi körzet kellős közepére csöppenünk. A rengeteg vadvirág között számos gyógynövény, fűszer és haszonnövény található. De van olyan is, amely egyszerűen csak szép.








Len

Évszázadok óta termesztett haszonnövények a lenfajok, melyek mára már kiszorultak a termelésből-más, mesterséges anyaggal helyettesítik őket. Vadon élő fajaik azonban még ma is a rétek díszei.















Terjőkekígyódísz

Mérete és virágszíne, formája miatt nehéz elgyalogolni mellette. A virágokat közelebbről megnézve olyan, mintha egy-egy kígyó öltené ránk nyelvér, nevét is innen kapta. Népi neve, a mérges vadharapást gyógyító fű, gyógyító mivoltára utal.
















Koriander

Ősidők óta használt fűszer, mely a Földközi-tenger vidékéről származik. A barnás-sárga, kemény, 3–5 mm-es mag (coriandri fructus) illóolajat, cukrot, fehérjét, C-vitamint tartalmaz.
Levele könnyen összetéveszthető a petrezselyemmel, de íze jellegzetesen aromás.








Hasznos tisztesfű

Gyógynövény, a hajtásból készült teával asztmát gyógyítanak, illetve vízhajtásra is alkalmazzák. Az ajakos virágúak között sok a gyógynövény, és mindegyik tartalmaz kisebb-nagyobb koncentrációban illóolajokat.















Közönséges orbáncfű

Nyáron messziről szembetűnnek nagy, sárga foltjai. A néphit ördögűző tulajdonsággal ruházza föl. Gyógynövény is.






 Mezei zsálya

Nagy ibolyakék, lila (ritkán rózsaszín) virágú zsályaféle. Csaknem egész Közép-Európában gyakori
Mint ahogy neve is utal rá főleg tisztásokon, töltéseken rézsűk mentén találkozhatunk vele.Akár a fél méteres magasságot is elérheti.










Pipacs

A pipacsvirág jó köhögéscsillapító és enyhe nyugtató hatású, teáját toroköblítésre használják.
Magját sütemények és saláták ízesítésére, salátaolaj készítésére használják. Leveleit nyersen, vagy főzve (mint a spenótot), de csak a virágbimbók kifejlődése előtt. Virágszirmai vörös ételfesték készítésére, szirupkészítésre használják. Régen bort is színeztek vele.
Nemesített változatait díszkertekbe ültetik. Gyermekeknél, a friss hajtás mérgezési tüneteket okozhat!








Közönséges cickafark

Jellegzetesen aromás illatú gyógynövény (pl: görcsoldó, gyulladáscsökkentő, vérzéscsillapító)









 Már csak hetet kell aludnotok és máris személyesen is részt vehettek egy fantasztikus növényismereti sétán ezen a szép helyen.
 
 
Ez persze csak egy a rengeteg program közül, amivel a DharmaKata vár Benneteket. 
 
                                     Gyertek!

2012. május 11., péntek

Dharma Kata kertje


 



Fűben, fában orvosság












Már csak egy hónap és megnyitja kapuit a      Dharma Kata Holisztikus Egészségközpont.
Sokféle program és lehetőség várja a pihenésre, feltöltődésre vágyó vendégeket.
Ezekről rendszeresen tájékozódhattok a weblapról.










               www.dharmakata.hu











A központ egészen különleges helyen, közvetlenül a Tétényi -fennsík szélén helyezkedik el. Szomszédai a természetvédelmi terület több tucat állat és növényritkasága.
Itt állunk a kapu előtt, de ahelyett, hogy belépnénk és innánk egy finom teát jógázás előtt, inkább forduljatok hátra és tegyünk pár lépést.






 Nem semmi ez a látvány ! Sétáljunk csak kicsit tovább, rengeteg a látnivaló!



Közönséges napvirág




Sárga napvirág, lila barát szegfű, barnás csabaíre



Barátszegfű


Nevét onnan kapta, hogy szívesen ültették kolostorok kertjébe.




Csabaíre vérfű


A 16. században feljegyzett monda szerint Csaba hun királyfi a katonáit a „Csaba íre” nevű csodás fűvel gyógyította. A csabaíre a mindenféle vérzést elállító tulajdonságáról a germán és szláv néphit is tud.
 A friss, fiatal leveleket gyűjtik. Diószerű ízénél fogva fűszernövényként, salátákba, nyári frissítő italokba használják fel. Étvágygerjesztő, emésztést javító hatásuk van. A népi gyógyászat sebek, vérzések, hasmenés esetén adta, azonban ezekre az őszi vérfű alkalmasabb.



Méreggyilok



Nevét a neki tulajdonított méregellenes hatásról kapta. Hazánkban két faja él, szigorúan védett.




Réti legyezőfű


A növény influenza és lázas állapot kezelésére javasolt, enyhíti a fej- és fogfájást, csillapítja a köszvény és a reuma okozta kisebb ízületi fájdalmakat. Gyakran ajánlják a túlsúly okozta vizeletelválasztási zavarok kezelésére. A növény segít a sebek és fekélyek gyógyulásában is. Az aszpirin alapanyaga.
Jóllehet a réti legyezőfű nem mérgező, alapanyagai között szerepel a szalicil, ezért szalicil- vagy aszpirinérzékenyeknek ellenjavallt. Ezzel együtt sokfelé salátának fogyasztják.
Németországban és Skandináviában virágait illatosítónak a mézsörbe és a borba keverik.




Csipkerózsa



 Termését, a  csipkebogyót  gyógytea, szörp, vagy lekvár készítésére használjuk. A csipkebogyóból hideg eljárással készített italok nagyon sok C-vitamint tartalmaznak, ezért a napi fogyasztásával a szervezet ellenálló képességét növelik. Alkalmas még saláták, gyümölcssaláták ízesítésére, vagy bólé készítésére. Bort is készítenek belőle. A bogyót nem szabad forró vízben áztatni, mert a C-vitamin már 50°C fok körül megsemmisül.



Majoranna


 A majoránna étvágygerjesztő, szélhajtó, gyomorerősítő, nyugtató hatású fűszer, ezért gyógyteák elengedhetetlen alkotórésze. Teáját fejfájás, köhögés, légzési zavarok enyhítésére használják, olajával a reumás testrészeket dörzsölik be.Magas vérnyomás esetén használata körültekintést kíván. Veszélyeztetett terheseknek nemi vágyuk csillapítására ajánlják.



Kutyatej












A népi gyógyászatban több faját hashajtónak használták. Mivel tejnedve felmarja a bőrt, több faj nedvét hólyaghúzó szernek és szemölcsökre alkalmazták.













Alig sétáltunk fél órát ezen szép meleg, májusi napon, mégis ilyen sok érdekes növénnyel találkoztunk.





Remélem, kedvet kaptatok Ti is egy rövid sétához ezen a különleges, természetvédelmi területen.
Megkeressük a gyógynövényeket, beszélgetünk a felhasználásukról vagy csak lefényképezzük , mert szépek.
Úgy, mint az árvalányhajat, ami szerencsére megint egyre több helyen fordul elő, állománya gyarapodik.






Most menjünk vissza a központba, üljünk le az árnyas kertben és igyuk meg a teánkat.
Remélem, szép és tanulságos volt a séta. Megérdemlitek a pihenést.







Júniustól várunk Benneteket sok izgalmas programmal a   



                             DharmaKatában!