Kirándulj a Marsra!

A GÁNTI BAUXITBÁNYA

A XX. század Magyarországán nagy reményeket fűztek a gépgyártást, mindenekelőtt a repülőgépgyártást forradalmasító, új minden addiginál könnyebb fém, az alumínium alapanyagául szolgáló ásvány, a bauxit bányászatához. A Dunántúli-középhegységben az első világháború idejétől bányászták előbb külszínen, majd a föld alatt is a bauxitot.

Néhány éve a régió ipari útjain autózó még mindenütt bauxitportól vöröslő aszfalttal és növényzettel találkozhatott. Máig működik földalatti bauxitbánya hazánkban, viszont a hazai készletek már messze nem olyan jelentősek mint néhány évtizede.

A külfejtéses bányászat nagymértékben átformálta a hegyvidék arculatát, a teraszos fejtések hatalmas krátereket vágtak a hegyek oldalába, s a Marséhoz hasonló tájat hoztak így létre. Napjainkban folyik e természeten ejtett sebek begyógyítása, s a vöröslő fejtésoldalakat ismét a növényzet foglalja el.

Ebből adódóan ma már kuriózumnak számít egy-egy ilyen felhagyott bánya. Ilyen külfejtés található Gánt Bányatelepen a Bagoly-hegy oldalában, melynek peremén, néhány méterre a Gánt felé vezető közúttól található a Balás Jenő Bauxitbányászati Kiállítás.

A kis múzeum a lehető legátélhetőbb és legátfogóbb módon a föld alatt, illetve felett mutatja be a magyar bauxitbányászat történetét 1914-től az 1990-es évekig terjedően.

A helyreállítási munkálatok egyik legsikerültebb és legszebb példája ennél bauxitbányánál található. Az óriási bányagödör, ma szabadtéri geológiai múzeum. Tökéletesen kihasználták a külfejtés okozta adottságokat, mely föltárja a hegységet felépítő kőzeteket, a rétegek elhelyezkedését, egymásra települését.   

A kialakított tanösvény, melyet kellemes sétával teljesen bejárhatunk, ismertető táblák segítségével mutatja be a Dunántúli-középhegység földtani viszonyait, a különböző tengeri üledékeket, az ősi karsztos formákat és az ősállatok maradványait.

Megtapogathatjuk, a nem oly rég (230 millió esztendeje) még Észak-Afrika partközeli részéhez tartozó terület sárgás-vöröses kőzetét, melyet a tengeri üledéksorozat védett meg a lepusztulástól.

Találunk itt a tengerparti dús növényzet jelenlétére utaló szenes, márgás üledéket és nummuliteszes mészkőt.

A nummuliteszek az eocén tenger jellemző ősállatai, melyek rendkívül gyakran fordulnak elő a kőzetben. Kerek, néhány centiméteres maradványaik könnyen felismerhetők. Népies nevén, Szent László pénzeként szokták emlegetni. Gyakoriak a felcsavarodott, vékony tengeri csigák, találhatunk megkövesedett tengeri sünöket és ha szerencsések vagyunk, akár cápafogakat is kiáshatunk a bányafal laza rétegeiből. Gyűjteni azonban nem lehet mindenhol, mert az omladozó falak nagyon veszélyesek.

A bauxitnak és a karsztosodott mészkőnek is a vörös, helyenként lilás-barnás színe nem az alapkőzet eredeti színe, hanem a magas vas-oxid (barna, vörös, sárga) és a mangántartalomtól (lila) származik.

A bauxit eredeti színe fehéres, vagy sárgásszürke, a mészkő is egészen világos fehéres szürke.

A vas és a mangán sem csupán felületi szennyeződést okozott a mészkőben, hanem az évmilliók során átitatva (impregnálva) a kőzetet, több méteres vastagságban színezte azt meg.

A mészkő felületén szép karsztos oldásformák láthatók.

Gántot elhagyva dél felé,  jobb oldalon nagy parkolót találtok. A múzeum áprilistól október végéig van nyitva, de a külszíni fejtés egész évben korlátozás nélkül látogatható.

A tanösvény sajnos már a múlté, a táblák hiányosak, sok helyen ledöntötték őket. Kár, mert a megmaradt tájékoztatások igen élvezetesek még a geológiában járatlanok számára is.

Nagyon jó kis kirándulás és még közel is van.

Végül egy érdekesség:

A bauxitot 1821-ben Pierre Berthier francia geologus fedezte föl a dél-franciaországi Les-Baux-de-Provance település közelében, neve innen ered.

Az "off -road " remete kolostora

Vértesszentkereszt:

egy gyönyörű, román stílusú templomrom

Évek óta szerettem volna elmenni Vértesszentkeresztre. Valahogy mindig elmaradt, más úticélokat találtam, rossz volt az időjárás, nem találtam használható leírást, hol is található pontosan. Ezen a szép októberi hétvégén végre megtaláltuk. Na, most sem ment egyszerűen.

Rövid bolyongás után, végül Pusztavám felől találtuk meg az erdei parkolót, ahonnan pár száz méter kaptató után a szépséges őszi erdőben előbukkantak az apátság romjai.

Az ásatási területet kerítés védi, a kapun hatalmas lakat lóg.

Megkongatva a harangot hamarosan westerncsizmás,kalapos, középkorú férfi engedett be bennünket.

Sétálgattunk, fényképeztünk. Alig negyed óra múlva a férfi ismét megjelent és kurtán-furcsán kitessékelt bennünket.

Hazaérve az volt az első, hogy utánaolvastam, hol is voltam? 

Ezt találtam:

A közelben fut az erdőt keresztülvágó szénszállító szalag, s füstölög itt nem messze egy meddőhányó, meg van egy félig-meddig működő bányaakna is. De mindez nem nagyon zavarja az erdőbe bújt vértesszentkereszti romtemplom nyugalmát. Ha volnának itt még szerzetesek, szinte háborítatlanul élhetnék remeteéletüket.
Egy remete azért él itt most is, Henye Péter festőművész. Ő az egyik létrehozója a műemléket gondozó magánalapítványnak, amelyet  2006-ban alapítottak.

A nagy elhatározás egy kiránduláson született: a festőművész elhozta ide orvos barátját, az Angliában dolgozó Laskai Gábort, aki beleszeretett a helybe, a romok gótikus csöndjébe. Meglepte őket, hogy a falakat senki sem őrizte, egy rossz kerítés vette csak körül, melyen bárki bemászhatott. A kaput teherautóval kitépte valaki. Az évszázados köveket az hordta el, aki akarta, éjszakánként pedig itt lőtték be magukat a kábítószeresek, teleszórva a szentélyt injekciós tűvel. A hely szépségéhez méltatlan volt elhanyagoltsága.

Vértesszentkeresztet bencések alapították valamikor az 1100-as évek elején a Csákok birtokán, s ők tartották fenn több mint háromszáz esztendeig. Az 1200-as évek elején ők építették azt a román stílusú nagytemplomot, melynek maradványai máig állnak. Mátyás király korában, az 1470-es években azonban a templom és a mellette épült monostor már majdnem lakhatatlanná vált, jövedelme pedig alig elég az apát és két szerzetese megélhetéséhez.

Ezért néhány évre a pálosok vették át, majd a domonkosok teremtettek itt az utolsó hetven évben virágzó életet, végül 1543-ban ők is elmenekültek a török elől. Az oszmán uralom alatt a hely pusztulásnak indult, bár nem rontottak rajta annyit, mint utána, az 1700-as években, amikor a környékbeli kastélyok, templomok építéséhez vitték el köveit.

Értékes faragott darabjai szanaszét találhatók a vidéken, például Tatán az Esterházy-kastély kertjében, de jutott belőlük Csákvárra, Pusztavámra is. Amit még lehetett, azt a tatai Kuny Domokos Múzeum gyűjtötte össze.

Az 1960-as, '70-es években a terület nagyrészt feltárták M. Kozák Éva vezetésével, majd a nyolcvanas években bemutathatóvá tették, bár látogatható igazából sosem volt. Körülbelül 2002-ig folyt itt kutatás, utána a romok sorsukra maradtak.

A festő és az orvos, valamint néhány barátjuk elhatározta tehát, hogy gondjukba veszik a helyet. Így jött létre 2006 őszén a Vértesszentkereszt Alapítvány.

 Megszerezték a szükséges engedélyeket, szerződtek a KVI-vel, s Henye Péter - akit terepjárója miatt csak "off-road remetének" hívnak a környéken - nekilátott a takarításnak.

Megjavította a kerítést, kihordta a szemetet, összeszedegette a szétszórt köveket és a kolostor temetőjéből széthajigált csontokat. Közben az utóbbi másfél évtizedben innen ellopott faragványok is kezdtek visszavándorolni.

Hát, ennyi a történet. Igazán tiszteletreméltó és sajnos, igencsak szokatlan.

A festő most is a romoknál él, egy kis házban.Őrzi éjjel és nappal a több évszázados apátságot. Beengedi a látogatókat, ha sok az érdeklődő, hamar kitessékeli őket, ahogy minket is. De nem ezért, mert udvariatlan, hanem azért, hogy mások is élvezhessék a hely szépségét.

Menjetek el Ti is, a Vértes egyik legszebb látnivalója.

Középkori romantika

 Vitány vára

A Vértes hegység északi lejtőjén, Körtvélyespuszta fölött, Vértessomló községtől keletre a 417 m magas Nyerges-hegy közelében egy erdővel borított kisebb kúp tetején találjuk a szabálytalan, megközelítően ötszög alaprajzú, belsőtornyos, „háromsejtes” elrendezésű, kis területű vár romjait.

Károly Róbert király idejében 1324-ben említik először írásos források. Ekkor már ismertek várnagyai is. 

A várnak valószínűleg udvara és kútja nem volt, a vizet feltehetőleg a Vértes közeli forrásaiból szállították ide.

Egy-egy 2,5 m falvastagságú tornya és a kettő között egy udvara volt, melynek külső falai mintegy 

6 m magasan épültek. A lakó- és egyéb épületek a védőfalak mellett helyezkedtek el. 

Mindkét torony kb. 15 m magasan ma is áll, tetején a védőoromzat maradványaival. Nagyméretű ablaknyílásaiban kőkeretes, 

gótikus ablakok láthatók. Ma is megfigyelhetők az emeleteket elválasztó fafödémek helyei és a boltozat nyomai.

A várat mintegy 4,5 m átlagszélességű falszoros vette körül, a védőfalat kívül árok és sánc övezte, majd 15-20 méterre újabb árok húzódott, ezzel is erősítve a vár védelmét.

A Tatai-medence több települése tartozott a várhoz valaha: a vár pusztulása után aztán a tatai vár tartozéka lett valamennyi. Bél Mátyás leírása szerint "Vitam várának" fekvésére a szűk alépítmények a jellemzőek, szélesen nyíló kilátás; megszállják, de el is hagyják a törökök.

Vitány Nagy Lajos uralkodásától a győri ispánság tarozéka Gesztessel együtt. 1410-ben Zsigmond zálogosította el Hohenzollern frigyesnek, Albert pedig 1439-ben Rozgonyi Istvánnak.

 A Rozgonyi család kihalása után II. Ulászló 1493-ban Egervári László horvát bánnak adta, 1532 után Héderváry birtok lett. Később többször cserélt gazdát a magyarok és törökök közötti harcokban. A tizenötéves háború után végleg magyar lett Pálffy Miklós jóvoltából, Tata után egy évvel, a császáriak 1598-ban mégis felrobbantották.

És a romantika? Olvassátok hát a középkori történetet, mely meglepő fordulatokban bővelkedik.

Az ifjú nemes, Hédervári Imre volt az időben Vitány-vár ura. A délebbre fekvő Gerencsér-váré pedig a büszke, keményszívű Újlaki Miklós. Újlaki egy német grófhoz akarta feleségül kényszeríteni leányát, Krimhildát, a vár alázatos lelkű, csendes szavú tündérét, de Krimhilda titokban már jegyese volt Hédervárinak, s az ifjú lovag egy éjszaka leple alatt meg is szöktette szerelmesét és várába vitte. Több sem kellett a büszke apának, nekirontott katonákkal, ágyúkkal Vitány várának. Azonban hiába lőtte, ostromolta, nem tudta bevenni. Jól megépített vár volt, jól is védték. Talán el sem esik, ha egy álnok várbeli el nem árulja a titkos utat, s azon keresztül be nem vezeti Újlakit a várba. A folyosó egyenesen Hédervári dolgozószobájába nyílt. A meglepett várurat Újlaki leütötte, majd leányát magával hurcolva otthagyta Vitányt. Otthon szörnyű büntetés várt a szerencsétlen lányra: atyja elevenen befalaztatta a vár egyik pincéjébe. Ott is pusztult volna el, ha a vár öreg szolgája ki nem bont egy nyílást az újonnan készült falban, s azon keresztül nem élelmezi. Hédervári közben felgyógyult, és Újlaki erőszakossága miatt panaszra ment egyenesen Mátyás királyhoz. Mátyás nem azért állt igazságos király hírében, hogy ilyesmit szó nélkül hagyjon. Egy szép napon kürtös vitéz jelent meg Gerencsérvár felvonó hídja előtt, jelezve a király érkeztét. De közben Újlaki megtört esztelen tettének súlya alatt. Már nem a gőgös szívű főúr, hanem szerencsétlen apa. Mikor azonban kiderült, hogy leánya mégis él, boldogan öleli keblére, örömmel adja nőül a szomszéd vár urához."

A várhoz Körtvélyespusztáról juthatunk el legkönnyebben a szépséges Mária szurdokon keresztül. A romok közül gyönyörű kilátás nyílik a Vértes végtelen erdőire és a távoli falvakra.

Egy icike-picike vár

                           Gerencsérvár

A Vértes végtelen, szépséges erdőit járva több kisebb-nagyobb várral, pontosabban vár rommal találkozhatunk.

A Vértes várai többnyire a tatárjárás után épültek fel, az ország többi várához hasonlóan, mikor az ország védelméhez ekkor sürgősen szükség volt megfelelő védelmi rendszer kiépítésére. Ezek a várak is egy egységes védelmi rendszert alkottak. A Csákvár felé vezető völgytorkolat védelme volt a feladata Gerencsér-várnak is a közeli Gesztesi és Oroszlánkő várával együtt.

A kicsiny erdei tisztáson álló néhány faldarabról nehéz elképzelni, hogy komoly ellenállást jelentett volna bármilyen hadseregnek, amely kettőnél több emberből állt. De továbbolvasva a történetet, kiderül, hogy jól sejtettük, inkább lakóépület volt és nem védelmi célokat szolgált.

1231-ben Csák Miklós, Ugrin esztergomi érsek testvére végrendeletében már említi ezt a várat, amit akkor Wdvorhelnek hívtak. Wdvorhel (Udvarhely) a Csákoktól királyi kézre kerülése után változott lassan Gerencsérré, mikor a várnép közé talán gölöncsérek is idetelepültek. A gölöncsérek a fazekasok szláv neve.

Két vagy három emeletes lehetett, hossza 13 m, szélessége 8,7 m volt. Várként említik, de valójában a főúri lakótornyok egyik jeles példája. A kőből épült, nagy méretű, vastag falú torony a várúr és családja menedékéül szolgált. Katonaság is szolgált az épületben, melynek falába emeletenként külön-külön lezárható lépcsőt építettek.

Két évszázadon keresztül volt királyi vadászterület. I.Lajos kedvelt vadászháza, melynek vonzerejét fokozta a halban gazdag Szépvíz-ér és Fekete-víz patak.

A vár alatt csörgedező vízről nehéz elképzelni, hogy egykoron halban gazdag patak folyt itt. De hinnünk kell I.Lajosnak...













1330-ban nevét már Gerencher alakban írják az oklevelekben. Ekkor részben királyi lovászok, részben Csák nembeli Györke fia Pál királyi apród (aule iuvenis) birtoka volt.
1366. december 6-án Ludovicus Magnus a török ellen indítandó hadjáratról itt, tárgyalt a Velencei Köztársaság követeivel.

1440-ben a magyar Szent Koronaviszontagságos történetének egy mozzanata a várhoz fűződik. Zsigmond utódja, Albert király alig 1,5 éves uralkodása után meghalt. A korona őrzési helyén, Visegrádon tartózkodó özvegy Luxenburgi Erzsébet magyar királyné azonban ekkor már a közelmúltban elhunyt Albert gyermekének megszülése előtt állt és a trónt gyermekének akarta biztosítani. A királyné bizalmasát Kottaner Jánosnét megbízta a korona ellopásával. A komorna csellel kicsempészte a koronát, és Erzsébet királynéval Komáromba távozott, ahol 1440. február 22-én megszületett a későbbi V.László magyar király.
Komáromból elindulva az első éjszakát Tatán töltötték, majd Gerencsérre érkeztek. Kottanerné későbbi visszaemlékezésében kiemelte hogy itt a szép vadászlakban nagyon rideg szállásuk volt, ennivalót is keveset találtak.

Érdekes, hogy Kottanerné visszaemlékezését elolvasva én erre semmi utalást nem találtam, de Ti is utánaolvashattok. A Vértesben tett utazásukról ennyit ír.:


"Mire készen álltunk a Győr felé eső országrészbe való utazásra, sok élelmünk volt a lovakon, sok talpasunk is volt, s így nekiindultunk nagy szorongással, mert a parasztok mind elmenekültek a falvakból a Vértes hegy erdejébe, a parasztok meg nagyobbrészt azoké az uraké voltak, akik ellenünk voltak. Amikor a Vértes hegyhez értünk, leszálltam a lóról, kivettem a nemes királyt a bölcsőből, és abba a sze­kérbe fektettem, amelyben a nemes királyné ült fiatal leányával, Erzsébet kisasszonnyal. Mi asszonyok és kisasszonyok körbeültük a nemes csa­ládot, hogy felfogjuk a lövéseket, ha valaki belelőne a szekérbe. Sok talpasunk volt, ezek kétoldalt mentek a szekér mellett, és keresgéltek a bokrokban, van-e valaki az ellenségből az erdőben, aki nekünk árt­hatna. Isten kegyelmével úgy kerültünk ki a Vértes hegyből, hogy sen­kinek sem történt baja, én meg a nemes királyt újra kivettem a szekér­ből, és a bölcsőbe fektettem, magam pedig a bölcső mellett lovagoltam."

A török hódoltság alatt még falu is tartozik a várhoz. Mára azonban a faluból nem maradt semmi, csupán az egykori vár erősen omladozó romjai láthatók.

Az idei szezonra befejeződött az Oroszlány közelében fekvő Gerencsérvár feltárása, a régészek a munkát a Vértes várai közül Vitány várnál folytatják, ahol még nem zajlott régészeti kutatás - tájékoztatott a gerencsérvári ásatások vezetője. Az építmény falai mellett lévő törmelékből edények töredékei, fejszék, sarkantyúk, díszített kések és pénzérmék kerültek elő.

A vár Pusztavám felől kb. 4,5 km kellemes séta.