2011. szeptember 26., hétfő

Mari napi barangolás a Bükk- fennsíkon






A harmadik nap mindig lazább. Ilyenkor már hazafelé indulunk, de meg-megállunk még egy-egy rövidebb sétára a környéken, látnivaló után kutatva. Itt nagyon nem kellett kutatni, tíz kilométerre voltunk Lillafüredtől.





 Ki volt Lillafüred névadója?
 
   Érdekes a Lillafüred név eredete is. Balogh Sándor szerint gróf Bethlen András adományozta e nevet, báró Vay Elemér vadász kollegája egyik lánytestvére, a családban Lillának becézett Erzsébet iránti tiszteletből.
   A Lillafüredről megjelent történeti kiadványokban és leírásokban azt olvashatjuk, hogy gróf Bethlen András 1892-ben feleségéről, báró Vay Lilláról nevezte el. Ez száz éve így él a köztudatban, és az írók egymástól átvéve így alkalmazzák írásukban. A Miskolci Panoráma Magyar Városok sorozat 1982-es kiadása is átveszi ezt a megállapítást. Dallos Attila a 116. oldalon ezt írja: "Lillafüred üdülőtelep 1892-ben keletkezett, az akkori földművelési miniszter, gróf Bethlen András kezdeményezésére. Nevét feleségéről, báró Vay Lilláról kapta."
   A megállapítás 100 éve áll fenn, hiszen a Palota-szálló gróf Bethlen András javaslatára, a későbbi gróf Bethlen István kormányzósága alatt épült, az első világháború után, a Népszövetség anyagi támogatásával. Gróf Bethlen András a Wekerle-kormányban földművelési miniszter volt. Felesége viszont nem báró Vay Lilla, hanem Mocsonyi Lyvia. Róla tehát nem kaphatta nevét Lillafüred. Ezek után kezdett kutatni Balogh Sándor, a bükki üveghuták ipartörténeti múzeumának alapító vezetője, hogy honnan származik az elnevezés. Két lehetőségre bukkant a kutatás során. Vay Elemérnek, Borsod vármegye főispánjának volt egy Erzsébet nevű testvére, akit a családban Lillának becéztek, született 1860-ban, meghalt 1914-ben. Ezt a Lillának becézett leányt gróf Bethlen András is ismerhette, mert 1892-ben Lilla 32, ő pedig 45 éves volt. Közel egy időben éltek gróf Bethlen Istvánnal, így elképzelhető, hogy családi ismeretség alapján, és tisztelete jeléül gróf Bethlen András báró Vay Lilláról nevezte el a Hámori-tó gátjának kiépítésével létrehozott új területet Lillafürednek. A Vay családban található egy másik Lilla, báró Vay Ábrahám családjában, kinek neje Kazinczy Zsófia volt. Tizenkét gyermekük közül a legkisebb Lilla, aki Pallavicini György őrgróf felesége lett. Az őrgróf 1882-ben született. Felesége feltehetően 4-5 évvel volt tőle fiatalabb. Lillafüred névadásakor, 1892-ben még mindketten gyermekek. Nem valószínű tehát, hogy a helységnév innen eredeztethető.
Arra tehát jelenleg nincs hiteles bizonyíték, hogy a valóságban ki és mikor nevezte el az új kialakult települést Lillafürednek.


Ez után a hosszú, ámde kevésbé érdekes fejtegetés után semmivel sem lettünk okosabbak, inkább sétáljunk a tó körül és a Palota- szálló alatti teraszokon.




A Garadna és a Szinva patakok találkozásánál eredetileg is volt egy tó, ám ez túl kicsinek bizonyult, így nem tudta biztosítani a vasmegmunkáláshoz szükséges vízmennyiséget.
Ezt orvosolván, 1813-ban, Fazola Henrik völgyzáró gátat épített, tehát a tavat felduzzasztották.
Így jött létre a Hámori-tó.






Vize most is elég alacsony, de kiválóan alkalmas csónakázásra, horgászásra.














 A tó fölé tornyosul a Palota -szálló , alatta teraszosan kialakított park van.

   Gróf Bethlen András az 1890-es évek elején a Hámori-tavat is meglátogatta, s miután rácsodálkozott a gyönyörű tájra, elhatározta, hogy a tó közelébe kormányüdülőt építtet. Ötletét a felső tízezer, illetve az ország vezetése támogatta. Amikor 1920-ban Horthy Miklós kormányzó gróf Bethlen Istvánt miniszterelnöknek kinevezte, az új kormányfő - az I. világháború utáni vesztes országoknak adott pénz egy részéből felépíttette a Palota-szállót. A terveket dr. Lux Kálmán építészmérnök készítette, a Hámori-tó partjára álmodott Mátyás király korabeli épületegyüttes formájában.



József Attila itt írta "Óda" cimű szépséges versét.

"Itt ülök csillámló sziklafalon.
Az ifjú nyár
könnyű szellője, mint egy kedves
vacsora melege, száll.
Szoktatom szívemet a csendhez.
Nem oly nehéz -
idesereglik, ami tovatűnt,
a fej lehajlik és lecsüng
a kéz."

(részlet)






                              









A függőkert igazi látványossága a Szinva-patak kb. 20 m magas vízesése, amely ezzel a mérettel hazánk legmagasabb vízesése.














A környék legnagyobb barlangjának, a Szent István-barlangnak a bejárata a szállótól néhány száz méterre, az országút mellett nyílik. A bejárat előtt 2001-ben új, impozáns fogadóépületet hoztak létre.







Az idős, tengeri lerakódású mészkőben keletkezett barlang járatainak összes hossza 350 méter. Hatalmas termekből és hosszú folyosókból áll, melyeket változatos és gazdag cseppkőformák ékesítenek.





A történet szerint ezen a kürtön esett be egy kutya, az ő ugatását meghallva fedezték fel a barlangot.









A cseppkő szépséges alakzatokban formálódik az évezredek alatt. Persze az emberiség nem tudja megállni, hogy ne adjon nevet mindennek, ez az alakzat pl. a Mamutfog.




              

















Barlangi sétánk szépséges, ámde igen rövid. Lehet, hogy nem is baj, lassan kezdünk "áthülni", a barlang állandó hőmérséklete tíz fok télen-nyáron.És most is.






Az idő szalad,fejünk zsong a sok látnivalótól. Egy kis vonatozásra még elmegyünk.






A vasútvonalat fa szállítására építették ki, most a turistákat viszi a Garadna völgyében. A kalauz "kintről" ellenőrzi a jegyeket.
Ilyet sem láttam még, nagyon vicces.











A végállomásnál szállunk le, Garadnán. Innen rövid séta visz arra a helyre, ahol a Sebes-víz leér a hegyről és a Garadna patakba torkollik. Szinte rá sem ismerünk kicsiny patakunkra, itt már egészen "sebes".





 És a nagy kaland: Visszamegyünk a vonat végállomására, de a vonat nem jön. Ráérünk, várakozunk, de nem jön. Ekkor fontos információhoz jutunk a büféstől, a vonat kisiklott. Ez gyakran előfordul, nem lehet tudni, mikor tudják megjavítani. Gyalog elég messze vagyunk, nem baj, szép idő van, megvárjuk a buszt, egy óra múlva jön. Ekkor egy kedves fiatalember felajánlja, hogy elvisz bennünket Lillafüredre. Nincs ott semmi dolga, csak segíteni akar nekünk. Csak tátjuk a szánkat, milyen rendes emberek vannak.
Nem győzünk hálálkodni.                                    



Nézem a hegyek sörényét -
homlokod fényét
villantja minden levél.
Az úton senki, senki,
látom, hogy meglebbenti
szoknyád a szél.
És a törékeny lombok alatt
látom előrebiccenni hajad,
megrezzenni lágy emlőidet és
- amint elfut a Szinva-patak -
ím újra látom, hogy fakad
a kerek fehér köveken,
fogaidon a tündér nevetés.



                 József Attila: Óda (részlet)

2011. szeptember 24., szombat

Mari napi barangolás a Bükk-fennsíkon




A "nagytúra".


A fennsík a Bükk központi, magas részén helyezkedik el. Hosszúkás alakja van, amely nyugaton a Bél-kőnél kezdődik, majd keleti-északkeleti irányt felvéve húzódik a Bükkszentkereszt-Hámor képzeletbeli vonalig. A déli határa meglehetősen egyenes vonalat vesz fel, míg az északi Bánkútnál éri el legészakibbi kinyúlását. Hossza 18-20 km, szélessége 5-7 km.
A fennsík egésze karsztfennsík, így uralkodó kőzetei a mészkő és a dolomit. A Garadna-patak két részre osztja, a magasabb, nagyobb területű Nagy-fennsíkra és a kisebb, alacsonyabb fekvésű Kis-fennsíkra.




Mi a Nagy-fennsíkon barangolunk. Útvonalunkat szürke vonallal jelöltem.(A vonal nem azért kacsázik le állandóan a turista útról, mert mi is el-elkóboroltunk, hanem mert a fotós programmal nem tudtam egyenesebb vonalat húzni.)
Útvonal: Sebesvíz-Jávorkút-Kecskeláb rét-Nagymező-Bánkút-Csipkéskút-Jávorkút-Sebesvíz




Sebes-víztől a piros jelzésen indulunk. Kis kaptató után fiatal fenyvesbe érünk, a térkép szerint ez a Bolhási-fenyves. Nevét arról a hegyről kapta, ahol éppen járunk.( hogy a hegy mitől bolhás, azt nem tudom.)



























Jó fél óra múlva az út Jávorkútra ér.A napocska eddig bírta.Hirtelen felhők gyülekeznek, lehet, hogy esni fog?

Jávorkút




Jávorkút 685 méteres tengerszint feletti magasságon fekvő kirándulóhely. A hely a juhar régies elnevezéséről, valamint az egész évben bővizű forrásról kapta nevét, amely a Bükk fennsík egyetlen karsztforrása, és egyben létesítményeink teljes ivóvízellátója.

 








 








 

Rövid téblábolás után indulunk tovább a kék-zöld jelzésen.
Hatalmas fák között sétálunk, az út enyhén emelkedik, de egyáltalán nem fárasztó. Inkább fárasztó a zaj, motoros fűrész küszködik a fával, fakitermelés folyik a közelben, ami azért is furcsa, mert szombat van.
Lehet, hogy a mókusok?
Kettőt láttunk rendetlenkedni a fák között.





Hamarosan ismét csendben bandukolunk, hirtelen kibukkanunk a Kecskeláb-rétre.




A Bükkben élő emberek - mivel a mezőgazdálkodás feltételei nem adottak - az erdei munkák mellett az állattenyésztéssel biztosították megélhetésüket. Így jöttek létre a bükki kaszálórétek, melyek egyike a Kecskeláb-rét. Ezek a rétek csak emberi beavatkozással (kaszálással) tarthatók fenn, magukra hagyva lassan az erdő visszaveszi a területét.







Itt kicsit körbe-körbe megyünk, nem találjuk a kék jelzést,amin folytatni akarjuk utunkat. Végül, kiderül, kicsit vissza kell mennünk, eljöttünk mellette. Innen az út betonon is vezet, de jobb, ha bemegyünk ez erdőbe, követve a jelzéseket. Szebb is, rövidebb is.










Ezen a részen ritkul az erdő, kisebb tisztásokon, irtásokon
haladunk.








Mielőtt nagyon elfáradnánk a bandukolásban, kiérünk a Nagymező szélére.
Hazai viszonylatban egyedülállóan, 900 méter feletti magasságban terül el. A hegyek övezte Bükk-fennsík központi része.








A mező a hegység többi rétjéhez hasonlóan, nem természetes eredetű, hanem emberi hatásokra alakult ki. A Bükk-fennsík egykor erdőkkel borított táj volt, ahol a XVIII. század második felében, az üveghuták és vashámorok megépülésekor, azok fűtőanyaggal való ellátása érdekében kezdték meg a fák kitermelését. Egy-egy magányosan álló idős faóriás ennek az egykori erdőnek az emléke.











A kivágott erdők helyét rétek vették át, amelyek visszaerdősülését a rendszeres kaszálás-legeltetés akadályozta meg. Ezek az élőhelyek – amellett, hogy ma már tájképileg is meghatározó részei a Bükknek – meglehetősen fajgazdagok, védett és ritka fajokat is szép számmal rejtegetnek. A rétek ezen sajátsága többek között különleges mikroklímájuknak köszönhető amely a helyi geológiai viszonyoknak megfelelően elég hűvös, a víznyelők alján nyáron sem ritka a 0 fok körüli hőmérséklet.Ezeket a víznyelőket a helyiek töbröknek (tebreknek) nevezik. A néhány tíz méteres, a mészkő oldódásával kialakult mélyedésekben, a töbrökben összegyűlt víz a hegység belsejében földalatti járatokban utat törve magának az alacsonyabban fekvő forrásokból tör felszínre.





Egy ilyen töbrök szélén ülünk le ebédelni. A régen kivágott hatalmas fák csonkja remek ülőhely.















Rövid pihenő után indulunk tovább. Kicsit keresgélnünk kell a jelzés miatt, végül nagyot nevetünk, amikor megtaláljuk. Hiába, ennek a kicsinek is tanulnia kell az útjelzést.












 Elhagyjuk Nagymezőt, újra szépséges erdőben visz az utunk, a zöld jelzésen.
















Bánkútra nem megyünk be, éles kanyart véve visszafelé kanyarodunk a piros-sárga jelzésen.
Mivel már rengeteget gyalogoltunk és legalább egy órája nem ettünk, itt megállunk egy kis pihenőre.






Olyan nagyok ezek a fák, szinte törpének érzi magát az ember.
Szegény törpék! Ők mekkorának érzik magukat?















Innen lefelé megy az út, bal oldalon izgalmas hely mellett haladunk el, ez a Kőfejtő-barlang.
Óvatosan lemerészkedünk a bejárathoz, ami szerencsénkre le van zárva. Így még a legenyhébb kísértés sem merül fel, hogy beljebb merészkedjünk a kb. egy méter magas bejáraton.


A barlangokat a mészkövekben a víz munkája hozza létre. Néhányukat a mélyről feltörő langyos vagy meleg vizek oldottak ki, de túlnyomó többségüket a csapadékvíz munkája hozza létre.Hazánk hegységeiben több ezer barlang található. Magyarországon a Bükk-hegység büszkélkedhet a legtöbb barlanggal, mintegy 1000 ismert, és még ki tudja hány eddig ismeretlen barlangja vár még felfedezésre.

















 Csipkés kútra érve kicsit csalódottak vagyunk, a ménest csak messziről lehet megnézni.


A szilvásváradi ménes létszáma évtizedek óta 250 körül mozog, ebből a tenyészkancák száma 65-70. A lovak három külön ménest alkotnak, az anyakanca-, az évjárati mén- és kancacsikó ménest.
Az anyakanca ménes a szopós csikókkal Szilvásváradon van. Az 1–3 éves korú csődörcsikók ménese a Bükk-fennsíkon, Csipkéskúton található, ezenkívül a növendék kancacsikók alkotnak még egy külön ménest Szána-völgyben.





Innen a piros jelzésen megyünk tovább. 
Hamarosan elérjük az "Ősfenyves"-t






 Az ősfenyvest több, mint 150 éve telepítették. Azóta kiderült, hogy a lucfenyők nem nagyon bírják ezt a talajt és ezt az éghajlatot. Folyamatosan pusztulnak.



Pusztulásuk azonban szépséges. Táplálják a talajt és hozzájárulnak az új fanemzedék kialakulásához.






















Az út itt visszatér Jávorkútra. Nagyon kellemes napunk volt. A Bükk-fennsík legszebb helyeit jártuk be.
Hogy mitől volt "nagytúra"? Körülbelül 15 km-t mentünk, 200-300 m szintkülönbséget tettünk meg. Ettől még nem lenne nagy, de nekünk az élmény miatt volt az.


                         

                          " Az út célja, maga az út!"