Vegák és állatvédők ne olvassák!

Gyermekkorom egyik kedvenc mesekönyvében volt egy sete-suta versike:


             " Kész az ebéd, jó szaga van
               Hozom már a nagy kanalam.."

Ezt a verset dúdolgattam, miközben a szokatlan szeptemberi hőségben a soponyai erdészház felé ballagtunk a poros erdei úton.

Ilyenkor szeptemberben minden hétvégén főzőversenyeket és borkóstolókat tartanak az ország minden részén. Hogy miért pont ezt a rendezvényt választottuk? Mert ilyenen még nem voltunk. És a neve is olyan hangulatos és étvágygerjesztő:

                                       
                                          " Vadételek asztala "

A vadászház melletti tisztáson legalább hatvan sátor állt. Mindegyik előtt terített asztal. A bográcsokban rotyogott az ebéd, a serpenyőkben készültek a köretek.

Úgy éreztem magam, mint Hófehérke a törpék házában:

        "...az asztalon hét kis tányér, hét pohárka..."
                  

A belépő mellé kóstolójegyet is vettünk. Izzadt tenyeremben szorongatva, le-fel rohangáltam a bográcsok között, nem tudtam dönteni, melyiket válasszam.

A gyönyörűen megterített asztalokról kiderült, hogy csak díszletek, szintén a verseny résztvevői, leülni melléjük csak a zsúri tagjainak szabad.

Persze azért megoldották a pórnép étkeztetését is az erdőben felállított asztaloknál.
A nagy tapasztalattal rendelkezők készültek saját asztallal.












A versenyben csak azok a főzők vehettek rész, akik legalább tíz kóstolójegyet összegyűjtöttek.









A harmadik kör után feladtam a szabad döntés lehetőségét. Annál is inkább, mivel  a sok nézelődés közben vészesen fogyott a kóstolni való, apadtak a bográcsok.









Behunytam  a szemem és fordultam magam körül egyet, kinyitva Őket láttam meg.
Olyan aranyosan mosolyogtak és nagyon finomat főztek.
Jól döntöttem, hogy Őket választottam. Gombás, fehérboros, tejszínes szarvaspörköltjük igazán finom volt.





Közben elindult a nagyhatalmú zsűri.







Nézzétek, mi van a kezükben!
Az én versikémben megénekelt kanalam.
Persze, nem ültek le a szépen megterített asztalokhoz, gondolom akkor másnapig is eltartott volna a kóstolgatás.

Két órára mindenki jól lakott. Kiürültek a bográcsok, eloltották a tüzeket.Egy-két helyen sütiket kínálgattak.













A tisztás közepén felállított hatalmas bográcsban is alig volt már valami.El nem tudom képzelni, hány adagot mérhettek ki. Elég fáradtnak látszanak.

Közben tovább folyt a vigalom.
Szólt a zene, a táncosok és a kutyák is fellépésre várnak.
















Teljesen kimerülve, fáradtan vánszorogva hagytuk ott az erdőt, az eredményhirdetést már nem vártuk meg. Összegezve a nap élményeit, csak azt tudom mondani:

Az én koromban már nem kellene ilyen kemény   

                  túrákra vállalkoznom!